Májgaluska leves 2

Májgaluska leves

Hozzávalók:

májgaluska

Elkészítése:

Szőkére pirítunk diónyi vajon egy evőkanálnyi reszelt vöröshagymát, hozzáadunk egy csomó vékony metéltre vágott leveszöldséget, pár percig pirítjuk, majd meghintjük egy késhegynyi pirospaprikával. Felengedjük két liter vízzel, és belerakunk két csirkeaprólékot, a máj nélkül. Egy pár szem borssal, körömnyi babérlevéllel, egy csapott mokkáskanálnyi köménymaggal, két szem szegfűszeggel, kiskanálnyi Piros Arany krémmel, mokkáskanálnyi paradicsompürével meg ízlés szerint sóval ízesítjük, és lefedve, lassú tűzön addig főzzük, amíg a hús meg nem puhult. Közben egy evőkanálnyi olajon megpirítunk egy kiskanálnyi apróra vágott vöröshagymát, a tűzről lehúzva beleteszünk egy tejben vagy tejes vízben megáztatott, kinyomkodott és összemorzsolt kiflit, illetve zsemlét, két elkapart májat, egy tojást meg a fűszereket: egy csapott kiskanálnyi majoránnát, késhegynyi törött borsot és ízlés szerint sót. Annyi liszttel dolgozzuk el, hogy galuskakeménységű masszát kapjunk, és adunk hozzá még egy evőkanálnyi zsemlemorzsát is. Legalább egy óráig állni hagyjuk. Ha a leves megfőtt, a levesbe mártogatott kiskanállal apró galuskákat szaggatunk belőle, és a levesben megfőzzük. Ha a galuskák feljönnek a leves színére, még néhány percig forraljuk.

Címkék: , ,
Tovább a blogra »