Jeges profiterol

A profiterol eredetileg olasz édesség, mely egyre népszerűbb nálunk is: a kisebb képviselőfánkokat tejszínhabbal töltik meg, s a gombócokat csoki krémmel öntik nyakon. Az a változat, amit most ajánlunk, különösen jóleshet kánikulában: a tejszínhabot ugyanis vaníliafagylalttal helyettesítettük.

Ínyenceknek való csemege. Tésztája előre elkészíthető, elég tálalás előtt megtölteni, és elkészíteni a csokoládészószt, amelyet forrón öntünk a jéghideg édességre. Közepesen nehéz elkészíteni

HOZZÁVALÓK (8 személyre):

a tésztához:

a töltelékhez:

az öntethez:

ELKÉSZÍTÉSE:

Lábasban a vizet a vajjal, a sóval és a cukorral felforraljuk, majd beleforgatjuk a lisztet. Kislángon addig keverjük a masszát, míg fényes, sima tésztává áll össze, és elválik az edény falától. A lábast levesszük a tűzről, és állandóan kevergetve, egyesével beledolgozzuk a tojásokat. Minden tojás után alaposan megkeverjük a masszát. Habzsákba töltjük, és sütőpapírral kibélelt tepsibe kis halmokat nyomunk belőle, nem túl közel egymáshoz. Meleg sütőben készre sütjük (20-30 perc), majd kihűtjük. Az öntethez a csokoládét vízgőz felett lassan megolvasztjuk, majd belekeverjük a vajat és a tejet. Fényes, sima krémmé keverjük. Közvetlenül tálalás előtt ujjunkkal egy-egy kis lyukat nyomunk a sütemények közepébe, és mindegyikbe egy gombóc vaníliafagylaltot teszünk. Piramisszerűen egymásra halmozzuk, és a forró öntettel meglocsoljuk.

 

Címkék: , ,
Tovább a blogra »