Epres-narancsos habtekercs
Hozzávalók:10-12 szelethez:
a tojáshabhoz:
- 4 tojásfehérje
- 20 dkg porcukor
- 1 evőkanál keményítő
a narancskrémhez:
- 4 tojássárgája
- 2 narancs kifacsart leve
- 1 narancs héja
- 10 dkg porcukor
- 1 evőkanál keményítő
- 25 dkg eper
- 15 darab mentalevél
Elkészítése:
A tojássárgákat verjük fehéredésig a 10 dkg porcukorral, adjuk hozzá a keményítőt, a narancs héját, majd a kifacsart levét is. Takaréklángon, folyamatosan kevergetve sűrítsük be a krémet, majd hagyjuk kihűlni.
Melegítsük elő a sütőt 160°C-ra. A fehérjéket kezdjük el felverni habnak. Mikor már habos, de még nem kemény, kanalanként adagoljunk hozzá a 20 dkg porcukrot, minden kanál után 1-2 percig verjük a habot, a végeredmény nagyon fényes, szinte vágható massza lesz. Az utolsó adag cukorral adjuk hozzá a keményítőt is.
Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral, olajozzuk meg a papírt (egyszerűbb, ha szilikonlapot használunk, ezt nem kell olajozni). Kanállal terítsük szét a masszát 25×35 cm-es téglalapot formázva, majd tegyük be sülni a sütőbe. 10 perc után mérsékeljük a sütő hőfokát 120°C-ra, és süssük további 10 percig a hablapot. Vegyük ki a sütőből, 2-3 percig hagyjuk hűlni, majd borítsunk rá sütőpapírt, és fordítsuk ki a tepsiből. Hagyjuk hűlni még 5 percet. Ekkor levehetjük a tetejéről az eredeti sütőpapírt vagy szilikonlapot, és tölthetjük is: kenjük meg a narancskrémmel, szórjuk rá a felkockázott epret és az összetépkedett mentaleveleket, majd óvatosan tekerjük fel. Ha teljesen kihűlt, tegyük a hűtőbe minimum 1 órára szeletelés előtt.
Elkészítés: 90 perc Nők Lapja Café
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: