Hozzávalók:
Előkészítés:
A 4 tojássárgáját 3 dkg porcukorral, a reszelt citromhéjjal és 2 evőkanál vízzel krémszerűre verjük, az 5 tojásfehérjét a kristálycukorral kemény habbá verjük. A lisztet a keményítővel összeszitáljuk, és a tojássárgája-keverékkel együtt óvatosan belekeverjük a fehérjehabba, nyomózsákba töltjük, majd egy sütőpapírral kibélelt tepsire 2-2 puszedlit nyomunk egy-egy pipi fejéhez és egy jobb és egy bal oldali részt egy-egy pipi testéhez (felső kép). Előmelegített sütőben, 180 °C-on kb. 10-12 perc alatt aranybarnára sütjük.
Elkészítése:
A pipik megsült részeit óvatosan leválasztjuk a sütőpapírról, majd a megfelelő testrészfeleket felforrósított sárgabaracklekvárral összeragasztjuk (alsó kép). A lekvár kihűlte után a fejeket fogpiszkálóval a törzsekre erősítjük. Ekkor egy evőkanálnyi tojásfehérjéből és a maradék, kb. 1/2 csészényi porcukorból (amelyet előzőleg átszitáltunk) bevonatot készítünk a díszítéshez, négy részre osztjuk, ezeket sárga, piros, kék vagy fekete színű ételfestékkel színezzük, úgy, hogy a negyedik rész fehér maradjon. Ezt a mázat pergamenpapírból készített zacskóba töltjük, és a pipikre szemet, szárnyat, csőrt, tarajt nyomunk (nagy kép). Ezek a húsvéti pipik nemcsak remekül mutatnak, hanem kitűnő ízűek is. 6-8 pipit ad ki