Ticci konyha - Ticci szakácskönyve

Póréhagymás burgonyaleves

Póréhagymás burgonyaleves

Hozzávalók: 4-6 főre

  • 50 dkg póréhagyma fehér része,
  • 1,5 liter zöldségleves (lehet leveskockából is),
  • 1,5 dl tejszín,
  • 1 csomag metélőhagyma (snidling),
  • 3-4 db közepes burgonya,
  • só,
  • őrölt fehérbors.

Elkészítése:

Hámozzuk meg a burgonyát, mossuk meg, majd vágjuk karikára. A póréhagyma fehér részét alapos megmosás után szintén vágjuk karikára. Tegyük fazékba, öntsük rá a leves felét, és fedő alatt főzzük puhára. Hagyjuk kicsit lehűlni, hogy a turmixgép műanyag edénye ne károsodjon! Turmixoljuk össze, vagy szűrőn passzírozzuk át. Ízlés szerint fűszerezzük sóval és fehérborssal. Öntsük hozzá leves maradék felét, és teljesen hűtsük le. Verjük nem túl kemény habbá a tejszínt, és finoman keverjük a leveshez. Kis időre tegyük hűtőszekrénybe. Tálaljuk adagonként lehetőleg leveses csészében, díszítsük apróra vágott metélőhagymával.

Tippek/trükkök:

  • A hűtőbe meleg edényt ne rakjunk! A hőtartalma felolvaszthatja a mélyhűtő rész jégrétegét, ami csöpöghet és eláztathat mindent. Ráadásul a fedetlenül (és felelőtlenül) a hűtőbe rakott leves gőze lecsapódik a hideg felületen és növeli a jégréteg vastagságát.
  • Turmixgép hiányában bevált “turmixolási” eljárás, ami meleg levessel is végezhető. Zománcozott (fém) tésztaszűrőn több adagban szűrjük át a levest egy másik edénybe. Az egyes adagokból fennmaradó hagymát és burgonyát kanál domború felületével törjük át a szűrőn. A következő adag leve leöblíti a szűrőről a megtört burgonyát és hagymát.
  • Én turmixgép hiányában tésztaszűrőn teljesen átszűröm a levest, egy tálban villával alaposan összetöröm a burgonyát és a hagymát, majd a tésztaszűrőn keresztül levessel beleöblítem a levesbe. A fennmaradó darabokkal kanállal, az előző pontban említett módon bánok el.

 

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!